A kormány és az önkormányzat között folyamatban vannak tárgyalások, amelyek eredményeként az állam belép a repülőteret működtető társaságba. Az erről szóló előterjesztés januárban kerül a városi közgyűlés elé - jelezte a polgármester, Papp László (Fidesz-KDNP), aki azt is elmondta, Debrecen gazdasági fejlődése indokolttá teszi a repülőtér kapacitásának növelését.
Az új terminálépületre, kifutópályára, gurulóutakra, kisgépes zóna kialakítására kiírt nyílt tervpályázatra hét pályamű érkezett, közülük egyhangú döntéssel ötöt díjazott a bírálóbizottság. Az első díjat a Bord Építész Stúdió Kft. terve kapta.
A polgármester arról is beszélt, hogy több pályázatban is olyan értékes megoldások születtek, amelyeket tovább visznek majd a végleges tervezésnél.
Kósa Lajos (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, a kormány döntése értelmében két nagy nemzetközi jelentőségű repülőtér működik az országban, a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér és a debreceni.
A kormány mindkettő esetében lépéseket tett, hogy állami tulajdonba kerüljön, ami a garanciája a hosszútávú, sokmilliárdos fejlesztéseknek - fűzte hozzá a kormánypárti politikus.
A kormány augusztusban a debreceni repülőtérre további 365 millió forint támogatást biztosított a járvány alatti üzemeltetéshez.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben