Az autósok csaknem háromnegyede (74 százaléka) a rögzített áras, azaz 480 forintos üzemanyagot tankolja az autójába, további 10 százalékuk pedig időnként ezt választja – idézi a Népszava a Publicus Intézet felmérését. A többségnek az árstopos üzemanyag is drága: van, aki ritkábban használja az autóját, de olyan is, aki lassabban megy, hogy spóroljon A válaszadók csaknem kétharmada (63 százaléka) azzal is próbál spórolni, hogy ritkábban ül a volán mögé.
A közvélemény-kutatás alapján leginkább a hatvan év felettiek tankolnak államilag kötött árú üzemanyagot az autójukba (87 százalék), míg a legkevésbé a 30-44 év közöttiek élnek a lehetőséggel, de még ott is kétharmados ez az arány. Az autósok közel egyharmadának autóhasználatát nem befolyásolja az üzemanyagok ára: leginkább a fiatalok, a 30 év alattiak (44 százalék), illetve a szakmunkások (36 százalék) nyilatkoztak így.
A felmérés arra is rákérdezett, hogy az árstop esetleges megszűnése hogyan befolyásolná a gépkocsi-használatot: a válaszadók ötöde ebben az esetben sokkal ritkábban ülne volán mögé, a megkérdezettek fele viszont nem változtatna a jelenlegi szokásain.
Legolvasottabb
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Ursula von der Leyen átverte Európát?! Nincsenek garanciák, részletszabályok, ismét felforrnak a városok
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
Ketyeg az óra Magyarország felett, nem jók a kilátások
Idén később jön a 14. havi nyugdíj! Megszólalt a Bankszövetség: erre készüljenek a nyugdíjasok
A Revolut újabb piacot készül a feje tetejére állítani
A kormány nem tudja megakadályozni: magyarországi fegyverek lőhetik az oroszokat
Munka lesz, de nem mindenkinek – Kellemetlen jóslatok érkeztek 2026-ra