Az MNKH csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a roadshow célja az volt, hogy a hazai vállalkozások megismerkedjenek az MNKH tevékenységével, szolgáltatásaival, valamint tájékozódhassanak a külpiacokról, így elősegítve exporttevékenységük elindítását, fokozását.
Az MNKH Partner Programjában regisztrált cégekkel együtt már közel 1500 exportlehetőségek iránti érdeklődővel került kapcsolatba a társaság.
Az egyes események nagy érdeklődés mellett zajlottak, és az elmúlt egy hónap alatt több mint 650 cég képviseltette magát, közülük pedig több mint 240 vállalkozással személyes, négyszemközti konzultáció is volt. A Magyar Nemzeti Kereskedőház Partner Programjában így már összesen közel ezer olyan magyar kkv szerepel majd, amelyek az idei évre tervezett, mintegy 400 millió euró értékű exportból részesülhetnek.
Az MNKH célja, hogy tevékenységével új piacokat, új lehetőségeket nyisson meg a magyar vállalkozások előtt, és hogy a hazai és külpiaci partnerek "egymásra találjanak". Az MNKH célja, hogy 2018-ra a jelenlegi 25,5 százalék helyett a magyar export 33 százaléka jusson el az Európai Unión kívülre - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben