Közleményük szerint a porladt jégtelenítő folyadék kelthette a füst benyomását a repülőgép hátuljánál.
Szombaton a Wizz Air W6 7867-es számú, Debrecenből Párizs-Beauvais-ra közlekedő járatát ki kellett üríteni a felszállást megelőző jégmentesítés után a debreceni repülőtéren, miután a földi kiszolgáló személyzet és a reptéri tűzoltóság lehetséges tüzet jelentett a repülőgép hátsó részén.
A személyzet az ilyenkor szokásos protokollt követve az első ajtók csúszdáin evakuálta az utasokat, mindenki biztonságosan elhagyta a fedélzetet.
A repülőtéri tűzoltóság és a karbantartó személyzet alaposan átvizsgálta a repülőgépet és megerősítette, hogy nem történt tűzeset. A porladt jégtelenítő folyadék kelthette füst benyomását a függőleges vezérsíkot megvilágító lámpa fényében.
A légitársaság vasárnap reggel elszállította az érintett utasokat a francia fővárosba és visszahozta Párizsból az ott várakozó utasokat.
A debreceni repülőtér korábban azt közölte, hogy a gépet azért ürítették ki, mert a segédhajtóművénél indulás előtt tűz keletkezett. A repülőgépen 180 utas tartózkodott - írta az MTI.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben