Európai szinten is az egyik legnagyobb bizonytalansági faktor a brexit alakulása, melynek hatása itthon is érezhető lesz - derül ki a felmérésből.
Az adatok szerint ugyan többségben vannak azok a vállalkozások, akik szerint nem hoz változást a munkájukban a brexit, de egy jelentős csoport, a megkérdezett cégek közel negyede úgy ítélte meg, hogy működésére negatív hatással lehet a brit kilépés. Ezzel szemben mindössze a cégek 6 százaléka számít arra, hogy kedvező hatással lesz munkájára a brexit.
Kapcsolódó
A brexit okozta hatások a magyar vállalkozásokra nézve azért is jelentősek, mert a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2018. január-augusztusi időszakban az Egyesült Királysággal lebonyolított import termékforgalom értéke 385,5 milliárd forint volt. Az export 808,5 milliárd forintot tett ki, ezzel az európai országok közül az Egyesült Királyság a kilencedik legfontosabb exportpartnerünk.
Hogyan lehet felkészülni?
Jelenleg még számos kérdőjel van a brexit pontos feltételeit illetően, ezért minden vállalatnak fel kell készülni az esetleges kihívásokra. A felkészülés alapja a stabil pénzügyi helyzet kialakítása, amelynek alapfeltétele a kintlévőségek kezelése - olvasható az Intrum közleményében.

Az Intrum kutatási adatai szerint 10-ből 4 magyarországi vállalkozás nem tesz semmilyen óvintézkedést a nem fizető ügyfelek által okozott károk enyhítésére. Pedig a bevételek elmaradása érezhető hatással van a cégek életére: likviditási nehézségekhez, kamatterhek növekedéséhez, elbocsájtásokhoz vezethetnek.
"A nemzetközi piacokon szerzett tapasztalataink is azt bizonyítják, hogy az állandóan változó piaci környezet okozta nehézségre fel kell készülniük a cégeknek, melynek elengedhetetlen feltétele a stabil pénzügyi háttér" - hangsúlyozta Kis Annamária, az Intrum üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója. "A kintlévőségek megfelelő kezelése nélkül nem lehet stabil egy vállalat pénzügyi háttere ezért fontos, hogy a tartozásokkal szemben időben és hatékonyan lépjenek fel a cégek."
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben