Bár a többség nyitott a szelektív gyűjtésre, az elektronikai eszközökből származó hulladékokat a lakosság csaknem fele rosszul helyezi el - írta a MediaMarkt országos felmérésére hivatkozva az MTI.
Az áruházlánc közleménye aggasztónak nevezi, hogy tízből négyen az utcára teszik ki az e-hulladékokat, miközben a műanyagot az emberek háromnegyede, a papírt a kétharmada szelektíven gyűjti. Előbbiek túlnyomó része lomtalanításkor szabadul meg az elektronikai eszközöktől, kisebb részük pedig azon kívül is kirakja, vagy a kukába dobja a fölöslegessé vált készülékeket.
A megkérdezettek 20 százaléka mondta azt, hogy nem tud a megfelelő elhelyezéssel foglalkozni, 15 százalékuknak állítólag nincs erre ideje, további 22 százalék pedig arra hivatkozott, hogy nem tudja, hova vihetné az e-hulladékot.
A tájékozatlansággal kapcsolatban a cég megjegyezte, hogy az értékesítők 2004 óta kötelesek ingyen visszavenni a vásárlóktól az új készülékkel azonos használati célú, régi berendezéseket. A Mediamarkt 32 üzletében biztosít erre lehetőséget, de az új termékek házhoz szállításakor is elviszik a használt készülékeket. Az üzletlánc emellett évente körülbelül 1000 tonna e-hulladék feldolgozásáról is gondoskodik - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket