"Ha elmegy sétálni a hőségben, vagy gyalog megy el a pünkösdfürdői strandra a békási megállóból, ott is 32-34 fok van" - mondta Tarlós István az Index.hu-nak a hiányzó metróklímával kapcsolatos kérdésre.
A főpolgármester persze finomította állítását, hiszen hozzátette, hogy nem elbagatellizálni akarja a dolgot és ha lenne rá forrás, akkor ő lenne az első, aki azt mondaná, hogy csináljuk meg. Ugyan ez igaz az akadálymentesítésre, amellyel kapcsolatban Tarlós István korábban is mondott érdekeset. Tarlós a légkondit nem tartja meghatározó fontosságúnak, emiatt biztos nem kéne meghiúsítani egy teljes beruházást.
Kapcsolódó
Az interjúban a főpolgármester kerülte, hogy konkrét számokkal álljon elő a metró felújításával és a pótlással kapcsolatban, azt azonban megígérte, hogy nem hagyja elszállni a költségeket.
A kerékpárutakkal összefüggésben azt mondta, hogy egy csaknem kétmilliós város teljes közlekedéspolitikáját nem lehet kizárólag a kerékpárosok kemény magjának véleményére alapozni. Ettől függetlenül tudja, hogy egy széttagolt közigazgatási rendszerben nehezebb végigverni a fejlesztéseket.
Budapest első embere beszélt arról is, hogy a fővárosi közbeszerzések gyorsítására alapított Közbeszerzés Kft.-vel nagyon nincs megelégedve és lehet, hogy javasolni fogja a cég megszüntetését.
Címlapkép: MTI Fotó: Kovács Tamás
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben