A hatósági ellenőrzés kikerülését célzó kormányzati trükk nyílt beismerése annak, hogy a - legalább a megyei lapok és az országos rádiók piacán mindenképpen - monopolhelyzetű médiamamut a vonatkozó törvények betartása esetén semmiképpen sem mehetne át a Gazdasági Versenyhivatal, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szűrőjén - fogalmazott közleményében a MÚOSZ.
A szervezet álláspontja szerint a miközben a kormányrendeletben semmilyen indoklás nem szerepel, az utólagos szóbeli magyarázat olyan érveket említ (a nyomtatott médiakultúra és a megyei lapok megőrzését), amelyeket egy tévécsatornákat, rádióadókat és online platformokat is tömörítő médiacsoport esetében Európa egyetlen államában sem venne senki komolyan.
A MÚOSZ mindezért az Alkotmánybírósághoz fordul, és azt kéri a testülettől, hogy mondja ki: a médiaholding létrehozása nem közérdek, és nem írhatja felül a szabad tájékozódás, illetve tájékoztatás alkotmányos garanciáit.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben