A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
A következő, stratégiai partnerségről szóló szerződést várhatóan január 11-én írja alá a kormány nevében Cséfalvay Zoltán, a gazdasági tárca államtitkára az IBM-mel − tudtuk meg a Miniszterelnökség Külügyi és Külgazdasági Államtitkárságától. A tervek szerint szintén Cséfalvay jegyzi majd a hamarosan aláírandó megállapodást a National Instrumentsszel, Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár pedig a TATA-megállapodását írja majd alá, míg Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Nokia Siemens Networks Kft.-vel kötendő szerződést szignálja, szintén 2013 elején. A Miniszterelnökség szerint ezek mellett több más, jelentős magyarországi bázissal rendelkező nagyvállalattal folynak előrehaladott egyeztetések.
A kormány eddig tíz vállalattal írt alá megállapodást, harminc van még hátra − mondta Szijjártó a Napi Gazdaságnak. Informálisan úgy tudjuk, voltak olyan vállalkozások, amelyek visszautasították a lehetőséget, a felvetésre az államtitkár úgy reagált, "a stratégiai megállapodások aláírása kölcsönösségen alapul". A kiválasztott cégekkel idén nyárra fejeződhet be a szerződéskötés, az ütemezés kapcsán Szijjártó úgy fogalmazott, minden vállalat belső döntéshozatali mechanizmusa más és más, ezért a megállapodáshoz szükséges időtartam is eltér.
Szijjártó szerint a stratégiai megállapodások hozzájárulnak Magyarország versenyképességének, ezáltal a magyar gazdaság teljesítményének növeléséhez. A kölcsönös bizalom révén új munkahelyek jönnek létre, bővülnek a beszállítói lehetőségek a hazai kis- és középvállalkozások számára, szorosabbá válik az együttműködés a vállalatok és az oktatási intézmények között.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben