Az állatvédelmi törvény módosítására irányuló javaslat számos kérdésre részletesen kitér, a portál azonban kiemeli az ebrendészeti feladatok költségtérítéséről szóló rendelkezéseket, így azt, hogy a kutyatartás helye szerint illetékes önkormányzat évente ebrendészeti hozzájárulást szedhet be az állattartóktól. Ennek összegét az ebtartás céljától és körülményeitől, illetve az ebtartó szociális helyzetétől függően állapítják meg, de kutyánként nem haladhatja meg a hatezer, veszélyes eb esetén a húszezer forintot.
Az Országos Magyar Vadászkamara által kiállított vadászkutya alkalmassági vizsgaigazolvánnyal rendelkező ebek gazdái mentesülnek az adó alól. Semjén Zsolt az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke.
Kapcsolódó
A hozzájárulás alól mentesülnek a mentő és segítő kutyák, a rend és honvédelmi szervek kötelékében szolgáló ebek, illetve a "veszélyes" kutyafajták kivételével minden ivartalanított kutya. Kivételek még az ismert tartóval nem rendelkező és állatmenhelyen, ebrendészeti telepen vagy állatvédelmi szervezet gondozásában tartott, valamint az állatmenhely, ebrendészeti telep vagy állatvédelmi szervezet által örökbeadott ebek - számolt be a portál.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben