A magyar kormány fontosnak tartja a honvédelmi képességek növelését, ezért 2022-ben 30 százalékkal több forrást fordít a honvédelemre, mint az idén - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton Nagykovácsiban. Menczer Tamás a VII. Hadikultúra és Military Fesztivál ünnepélyes zászlófelvonással és hadifelvonulással egybekötött megnyitóján arról beszélt, szükség van erős magyar honvédelemre.
Az államtitkár közölte: a honvédelmi ráfordítás jövőre először fogja meghaladni az 1000 milliárd forintot, annak hozzávetőleg a felét fordítja fejlesztésekre a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program. (2010-hez képest a honvédelemre és haderőfejlesztésre fordítandó kormányzati összeg így csaknem megháromszorozódik.)
Magyarország a NATO-ban vállalt kötelezettségét - miszerint a GDP 2 százalékát honvédelemre fordítja - legkésőbb 2024-ig eléri. Azt a vállalást pedig, hogy a honvédelemre fordított összegek 20 százalékát fejlesztésre fordítjuk, már a határidő lejárta előtt 5 évvel elkezdtük teljesíteni - tette hozzá Menczer Tamás.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket