A műsorban a múlt csütörtöki súlyos autóbalesetről beszéltek, amely a horvát autópálya Varasd közelében lévő fizetőkapujánál történt, és amelyben magyarok is megsérültek. A 35 éves horvát sofőr fékezés nélkül, sőt bármiféle reakció nélkül, teljes erővel elsodorta a fizetőkapunál előtte várakozó autót. A becslések szerint a megengedett óránkénti 50 kilométeres sebesség helyett 150 kilométeres sebességgel csapódott be a fizetőkapunál álló, magyar rendszámú Skodába.
Az alkoholteszt azonnal kimutatta, hogy a férfi nem volt ittas állapotban. A vér- és vizeletminták mutatták ki a kábítószer és a gyógyszer jelenlétét a férfi szervezetében.
Az ügyvéd erre reagálva elmondta: a magyar gyakorlat szerint véglegesen alkalmatlan a vezetésre az a személy, akinek bizonyos betegsége van, de az is, aki valamilyen súlyos jellemhibával rendelkezik. Ilyen lehet az állandósult erőszakos jellem - idézi a hirado.hu.
Ha valakit folyamatosan a drog miatt vizsgálnak és rendszeresen elvonókúrákon vesz részt, akkor a hosszú távú, sőt végleges eltiltás is indokolt lehet, amennyiben ez a drogprobléma teljes kontrollvesztést jelent.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben