Szél Bernadett független országgyűlési képviselő több direkt megkeresés és azután, hogy a szakszervezetek nem kaptak választ, írásbeli kérdést intézett az Emberi Erőforrások Minisztériumhoz (Emmi) arról, hogy "Milyen eljárási szabályok vonatkoznak az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 70. paragrafusa szerint az állammal szemben érvényesíthető megtérítési igény benyújtására és elbíráslására?"
A Kásler Miklós miniszter megbízásából Rétvári Bence államtitkár által megválasztolt kérdést a képviselő teljes terjedelmében tette közzé a Facebookon. Ebben Rétvári a szokásos, baloldalt hibáztató, a kérdéshez nem kapcsolódó vádaskodások mellett három mondatban csak elárulta, hogy mi ennek a módja.
Kapcsolódó
A közzé tett válaszból kiderül, hogy az állammal szembeni megtérítési igény érvényesítéséhez járom feltétel együttes fennállása szükséges:
- a biztosítási jogviszony megléte,
- a keresőképtelené válás,
- és a társadalombiztosítási járulékfizetésre való kötelezettség.
Rétvávi válaszából továbbá kiderül, hogy a tb-jogviszony alapján meg nem térülő kiesett munkajövedelem, valamint a szükséges és indokolt költségek a kérdésben említett jogszabály szerinti megtérítése ügyében a bíróságok járnak el a Polgári perrendtartás alapján. Minden egyes ügy egyedi elbírálást igényel, a bíróságok a megtérítési igény vonatkozásában egyedi bizonyítást folytatnak le - tette hozzá Rétvári.
Szél Bernadett posztjából emellett az is kiderül, hogy arra is rákérdezett: pontosan hányan kapták meg a 100 százalékos táppénzt a járvány alatt az egészségügyben, a szociális szférában, illetve oktatási-nevelési intézményben. Erre válaszul annyit kapott az Államkincstártól, hogy várja ki a 45 napos válaszadási időt, mert a kérdés megválaszolása "akadályozná a járvány elleni védekezésben" az intézményt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket