A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az Árfolyamgát II. konstrukció rugalmasabbá tételét javasolja a nemzetgazdasági tárcának - tájékoztatta a szervezet szóvivője a Portfolio.hu-t. Binder István szerint a jogalkotóknak eljuttatott javaslat a következő három pontból áll:
1. A teljes futamidő végéig meg lehetne hosszabbítani az Árfolyamgát II. igénylési lehetőségét, azaz az érintettek később is dönthetnének a belépés mellett.
Kapcsolódó
2. Minden deviza jelzáloghitelesnek lehetővé tennék, hogy legfeljebb 60 hónapig a konstrukcióban maradjon. (A jelenlegi szabályok szerint akik csak mostanában lépnek be a konstrukcióba, már csak közel 50 hónapig "árfolyamrögzíthetnek", hiszen 2017 június 30-án véget ér az árfolyamrögzítés.)
3. Több alkalommal is be lehessen lépni az árfolyamgát konstrukcióba, ha a gyűjtőszámlahitelét már teljes egészében visszatörlesztette az ügyfél.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Saját aranyukra fáj a németek foga