Elmaradt a pénzügyi jogok biztosa által életre hívott háromoldalú tárgyalássorozat második fordulója, ám a felek ellentétesen ítélik meg ennek okát. Míg Doubravszky György közleményében arról írt, hogy a Bankszövetség kérésére döntöttek a halasztásról, a szervezet az MTI útján közölte: a tárgyalási fordulót annak előkészítetlensége miatt kellett elhalasztani, miután a tárgyalásokat szervező biztostól semmilyen előterjesztést nem kaptak. A biztostól hétfőn érkezett egy három és fél soros témafelvetés, amely szerint a devizaalapú hitelek meghatározásáról kellene tárgyalni. Ezzel kapcsolatban a Magyar Bankszövetség kedden megadta az érvényes jogszabályok szerinti definíciót és a hozzá tartozó szakmai magyarázatot − nyilatkozta az ügyről Sütő Ágnes, a szervezet kommunikációs vezetője az MTI-nek. A fentiek nyomán a Bankszövetség időhúzásnak látta a keddre összehívott tárgyalási fordulót, ám hangsúlyozták: a meghívó Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) és többi szakmai résztvevővel minden megfelelően előkészített tárgyalásra, illetve egyeztetésre készen állnak.
Híreink szerint már a múlt heti, első forduló is számos kívánnivalót hagyott maga után − például az NGM csak szakértői szinten képviseltette magát. Ráadásul a felek már akkor sem kialakult, előzetesen megismert javaslatokról tárgyaltak. Így például nem került elő az az ötlet sem, amelyről a tárgyalások előtt Doubravszky György több megnyilatkozásában beszélt mint a devizahitelesek problémáját néhány hét alatt megoldó javaslatról. Érdekes, hogy a jelek szerint a javaslatról egyedül Matolcsy György kaphatott tájékoztatást − vele Doubravszky saját közlése szerint még a tárgyalás előtti héten egyeztetett.
Eközben egyre több jel utal arra, hogy a jogszabály értelmében az NGM szervezetébe integrálódó pénzügyi jogok biztosa Matolcsy György távoztával légüres térbe kerül. Az MNB-elnökké vált miniszter utódja, Varga Mihály a Magyar Hírlapnak nyilatkozva egyértelműsítette: "ha lesz is devizahiteleseket segítő konstrukció, azt a bankokkal együtt lehet majd elképzelni". Ugyanő a parlament oktatási bizottságában arról beszélt, hogy a Bankszövetséggel kíván együtt dolgozni azon, hogy további lehetőségeket kínáljanak a devizahiteleseknek, megjegyezve, hogy a korábbi lépésekkel jelentős részükön tudtak segíteni. Varga a biztosnak a kilakoltatási moratóriummal kapcsolatos nézeteivel kapcsolatban is figyelmeztetett: ha a kilakoltatási moratórium a végtelenségig fennmarad, az olyan mértékben kockáztatja a jelzáloghitelek jövőbeli folyósítását, aminek káros hatásait nehéz felmérni.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó