Idén az első 31 hét alatt (2021. január 1-jétől augusztus 8-ig) 0,3 százalékkal kevesebb gyermek született, mint 2020 azonos időszakában.
A harmadik koronavírus-járványhullám levonulása és a halálozások számának jelentős tavaszi emelkedése után a május közepétől augusztus 8-ig tartó időszakban (a 20-31. hét) országos szinten 3,2 százalékkal nőtt a halálozás az előző évhez képest. Öt megyében azonban 10 százalék körül volt a növekedés - derül ki a KSH friss adataiból.

Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében 11 százalékkal, Bács-Kiskun megyében, Vas megyében és Csongrád-Csanád megyében mintegy 10 százalékkal többen hunytak el ebben az időszakban, mint egy évvel ezelőtt. Békésben, Baranyában és Szabolcs-Szatmár Beregben is az országos átlag több mint kétszeresére rúgott a halálozások száma.
Heves megyében ugyanebben az időszakban a halálozások 18 százalékos csökkenéséről tudósít a KSH.

Korcsoportonként és nemenként nézve a halálozást a 2021. május közepétől augusztus 8-ig (a 20–31. hét) tartó időszakban a 45-49 éves férfiak körében 17 százalékos volt a növekedés, a 70-74 éves férfiak körében 15 százalékkal, a 65-69 éves férfiak közül 12 százalékkal többen hunytak el.
A 64 év felettiek körében 4,5 százalékkal nőtt a halálozás az előző évhez képest, a 35–64 éves korosztályban 2,4 százalékos volt a csökkenés.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az őskáosz megérett: miért fontos a tropára ment M1-M0-csomópont ügye?

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Nyomás alatt a pedagógusok - Már minden tizedik diákkal gond van

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Ártatlan turistákat is elvittek az oroszok a frontra, drámai állapotokról vallott két fogoly

Önnek is eltűnt ma egy csomó pénze az állampapír számlájáról? Van rá magyarázat!

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban

Kiderült, mennyit visz haza egy átlagos magyar nettóban

Itt a folytatás, jöhet a betelepülők adója és a lakcímtilalom
