A mostani szabályok szerint összeférhetetlenséget jelentett volna, hogy Dézsi Csaba András, Győr új polgármestere a helyi kórház osztályvezető főorvosa, az egészségügyi dolgozók ugyanis nem lehetnek polgármesterek - hívta fel a figyelmet cikkében a hvg.hu.
Most Gulyás Gergely, Böröcz László, Bajkai istván és Nacsa Lőrinc kormánypárti képviselők törvényjavaslatot nyújtottak be az önkormányzati törvény módosításáról. A törvény eddig úgy szólt, hogy a 3000 főnél nagyobb települések polgármestere csak tudományos vagy művészeti munkát folytathat, mostantól azonban engedik az egészségügyi munkát is.
Kapcsolódó
A törvénybe az is bekerült, hogy az önkormányzati képviselők mostantól tagjai lehetnek állami alapítású vagy állami tulajdonú cégek felügyelőbizottságának vagy ügyvezetésének, és önkormányzati cégek tagjaivá is válhatnak, ha a társaság legfőbb szerve a képviselőtestület - írta a lap.
Az előző győri polgármester, Borkai Zsolt miatt is jogszabályt módosított korábban a Fidesz, vagyis az alkotmányt úgy módosították 2010-ben, hogy a fegyveres testület tagja a leszereléstől számított öt év helyett "csak" három évig nem indulhat önkormányzati választáson, Borkai ugyanis 2006-ban szerelt le.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral