A közgyűlés utáni sajtótájékoztatón Dézsi Csaba András bemutatta három alpolgármesterét. Radnóti Ákosról a városvezető azt mondta, fiatal, dinamikus személyiség, akinek komoly tapasztalata van az önkormányzati munkában. Hozzátette, ő képviseli azt, amit folytatni szeretnének az előző ciklusból. Az alpolgármester a városüzemeltetésért, a nemzetközi kapcsolatokért és a környezetvédelemért felel majd.
Dézsi Csaba András utóbbival kapcsolatban rámutatott arra, az elmúlt időszakban nem működött környezetvédelmi bizottság a közgyűlés mellett, ezért javaslatára döntöttek ennek életre hívásáról. A polgármester felkérte alpolgármesternek Szeles Szabolcsot is, aki negyedik ciklusát kezdte meg mint önkormányzati képviselő. A közgazdász szakembertől azt várja az új városvezető, hogy "a klasszikus régi fideszes mentalitást képviselje".
Harmadik alpolgármesternek a jogász végzettségű Perger Elzát, a KDNP győri elnökét kérte fel Dézsi Csaba András. Perger Elza az egészségügyért, a szociálpolitikáért, az oktatásért, az idősügyért, az esélyegyenlőségért és a nemzetiségi ügyekért felel majd.
"Szakmai, baráti, lélekben összetartó vezetése lesz Győr városának" - összegzett a polgármester. Dézsi Csaba András ezután kiemelte, hogy a kampányban meghirdetett 20 pontos programjából pénteken döntöttek a sürgősségi betegellátással, illetve a hosszú várakozási idővel kapcsolatos változásokról. Ennek köszönhetően a győri háziorvosi ügyelet a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház területére kerül, a sürgősségi osztály közelébe, amitől a várakozási idő jelentős csökkenését remélik.
A polgármester hozzátette azt is, hogy kezdeményezték a város tüdejének számító Püspökerdő védetté nyilvánítását, és elfogadták a marcalvárosi kiserdő fejlesztési tervét.
Győrben azért volt szükség időközi polgármester-választásra, mert a tavaly október 13-án megválasztott Borkai Zsolt lemondott tisztségéről. Dézsi Csaba András vasárnap a voksok 56,14 százalékát szerezte meg, az MSZP-DK-Momentum-Jobbik-LMP jelöltjeként induló Pollreisz Balázs a szavazatok 39,05 százalékát kapta.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük