Az Index információi szerint a múlt héten Brüsszelben elbukott az M4-es sztráda Abony-Fegyvernek közötti szakaszának támogatási kérelme.
Az Európai Bizottság szerint a három részre osztott szakasz mindegyikén elképesztően eltúlozták az építési költségeket, annyira, hogy ezt már nem engedik finanszírozni a 2014-2020-as uniós programjaiból.
A bizottság szerint a kilométerenkénti 4 milliárdos ár felveti a kartellezés gyanúját. Az Abony-Fegyvernek közötti kevesebb mint 30 kilométeres távot három szakaszban pályáztatta meg a NIF Zrt. úgy, hogy a hazai piac öt befolyásos szereplője is részesült az üzletből.
Egy 46,7 milliárdos részt nyert meg a Colas-Swietelsky konzorcium, egy 32,5 milliárdosat a Közgép-A-Híd páros, és egy 31,5 milliárdosat a Strabag. Az építkezések mindhárom területen megkezdődtek, és elvileg 2016 szeptemberében fejeződtek volna be.
Az Európai Bizottság elutasító döntése azzal a következménnyel jár, hogy a teljes útépítési projektet a hazai költségvetésből kellene finanszírozni. Ennek elkerülésére a kormány vagy leállítja az építkezést, vagy új közbeszerzési eljárást ír ki, utóbbi esetben az Index szerint a korábbi átalánydíjas helyett viszont tételes egységáras elszámolást kell feltételként rögzítenie a pályázatban.
A kormány egyetlen reménye a váratlan pluszköltségek lefaragására, ha Brüsszelben belemennek abba, hogy legalább az eddig megvalósult útszakaszok költségeit fizessék. Erre a magyar javaslatra még nem mondott nemet a bizottság - jegyzi meg az Index.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket