A konstrukció alapvető célja a vállalkozásindítást tervező, és piacképes üzleti ötlettel rendelkező, 18 és 40 év közötti fiatalok támogatása a vállalkozásalapítás kezdeti szakaszában. A vállalkozói képzés sikeres elvégzését követően 3-6 millió forint Európai Uniós támogatást is kaphatnak a jelentkezők - írta a hvg.hu.
Az első komponensre október 7-től lehetett pályázni online módon, a www.vallalkozzitthon.hu honlapon. A pályázat egyik eleme egy vállalkozói kompetenciateszt kitöltése volt. Ennek célja a képzésre jelentkezők szűrése alapvető (például logikai, szövegértési) és vállalkozói kompetenciáik alapján. Különösebb felkészülés nem szükséges hozzá, viszont személyesen kell bemenni az adott NFÜ irodába megírni a tesztet. A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (DARFÜ) ennek a kompetenciatesztnek a megoldókulcsait küldte ki véletlenül a hozzájuk jelentkező összes pályázónak.
Az ügynökség munkatársa megerősítette az emberi mulasztást, elnéztek egy excel táblát, és véletlenül kiküldék a fiatal vállalkozóknak szóló pályázat megoldókulcsait is. Azt mondta: a hiba kizárólag a dél-alföldi régióban pályázó, mintegy 1400 jelentkezőre terjedt ki. Határidőt emiatt nem módosítanak, a dolgot úgy orvosolják, hogy nem fogják figyelembe venni ezt a pályázati elemet. Erről valamennyi jelentkezőt értesíteni fognak, és elnézést kérnek a hibáért, emiatt egyetlen pályázó sem fog hátrányba kerülni az elbírálás során - írta a hvg.hu
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket