A kormány a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon, illetve a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programon keresztül több mint 1500 milliárd forinttal támogatja a magyarországi települések fejlesztéseit - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter annak kapcsán, hogy stratégai együttműködési megállapodást írt alá a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével, Szita Károllyal, valamint a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnökével, Fehérvári Tamással.
A megállapodás célja, hogy a gyakorlati feladatokra, azok megoldására koncentrálva legyen párbeszéd a kormány, a megyék és a megyei jogú városok között a fejlesztések megvalósítása során - mondta a tárcavezető.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben