A feladatot jól hallhatóan és nyíltan közölték: legyőzni Oroszországot a harctéren, de azon túlmenően is el kell pusztítani, mint geopolitikai versenytársat
– fogalmazott az orosz külügyminiszter egy konferencián, és hozzátette, hogy a világ hét legfejlettebb iparú országának értekezletén elfogadott határozatok célja Oroszország és Kína kettős feltartóztatása.
Lavrov megismételte Moszkva azon álláspontját, amely szerint a Nyugat Ukrajnát eszközként használja arra, hogy stratégiai vereséget mérjen Oroszországra.
Peking is tiltakozását fejezte ki a G7 csúcstalálkozón az Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán és az Egyesült Királyság által szombaton elfogadott közleménnyel kapcsolatban, amellyel Peking szerint Kína aggodalmait figyelmen kívül hagyva beavatkoznak az ország belügyeibe, miután a G7 országok aggodalmukat fejezték ki a Tajvani-szorosban megnövekedett feszültség miatt és az emberi jogok helyzetét illetően Tibetben és az északnyugat-kínai Hszincsiangban. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban pedig a G7 közleményben arra kérték Kínát, hogy gyakoroljon nyomást Oroszországra, annak érdekében, hogy az hagyjon fel az agresszióval.
A kínai külügyi szóvivő erre reagálva arra panaszkodott, hogy Peking meglátása szerint a G7 országok ragaszkodnak ahhoz, hogy manipulálják a Kínával kapcsolatos kérdéseket, illetve hogy lejárassák és támadják az országot. Peking emiatt határozott tiltakozását fejezi ki, és hivatalosan is panaszt tesz az ügyben a csúcstalálkozónak otthont adó Japánnál, illetve a többi érintett országnál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket