A német kormányzati intézkedések miatt lázonganak a rendőrök. Arra figyelmeztettek, hogy a végrehajtás terhei heteken belül elviselhetetlenné válnak. Két hete jelentette be a Friedrich Merz kancellár vezette kormány belügyminisztere az illegális bevándorlás szigorításának programját. Alexander Dobrindt a határőrséget, mindenekelőtt a rendőrséget rendkívüli jogkörökkel ruházta fel, hogy az illegálisnak tartott migránsokat azonnal visszafordítsák, illetve kitoloncolják – írta meg az Infostart német hírportálok jelentése alapján.
Lengyelország és Ausztria már a bejelentés pillanatában tiltakoztak a lépések ellen, mert szerintük azok ellentétesek az európai uniós jogszabályokkal. A kancellár a beiktatását követő napon Varsóban kijelentette, hogy rövid távú „kényszerintézkedésről” van szó és kormánya ténylegesen az európai joggal összhangban álló menekültpolitikára törekszik.
Az elmúlt két hétben már megkezdődtek a kitoloncolások, amelyekkel kapcsolatban most a rendőrség vezetője szólalt fel.
Andreas Rosskopf, a rendőri szakszervezet (GdP), egyben a rendőség egyik első számú vezetője a hangsúlyozta, hogy a végrehajtás hatalmas terhekkel jár. Ugyanakkor korábban a szakszervezet alapjában véve támogatásáról biztosította a szigorítási programot, az illegális migráció korlátozását. A GdP vezetője ezúttal viszont arra figyelmeztetett, hogy ez a rendkívüli túlórákhoz, a szolgálati beosztás megváltozásához vezet, és hiányzik a szükséges képzés egy ilyen feladat ellátásához.
A rendőrség csak két-három hetet tud biztosítani – tette hozzá.
Az elmúlt napokban „jóval több” mint 1000 rohamrendőrt vezényeltek a határ menti területekre. A belügyminiszter azt állította, hogy az intézkedés nyomán mintegy 50 százalékkal nőtt a kitoloncolások száma.
A szigorításokat túlzottnak tartott kisebbik koalíciós párt, az SPD bel-, illetve menekültpolitikai szakértője, Lars Castelucci szerint a szigorított határellenőrzéssel és a menedékkérők koordinálatlan visszautasításával fennáll annak a veszélye, hogy európai szomszédaik feladják az európai menekültügyi reform közös irányvonalát.
Ugyanakkor a CDU belügyi szakértője, Alexander Throm úgy vélekedett, hogy a határellenőrzés hatékony. A migráció kezelésében Németország csak szomszédaival együttműködve lehet sikeres – jelentett ki. Németország már nem a migráció mágnese Európában – állította konzervatív politikus.
Veszélyben a „szélsőjobb": rekordot döntött a politikai bűncselekmények száma
A német hatóságok 2024-ben több mint 84 ezer bűncselekményt regisztráltak, ami 40 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Erről itt írtunk részletesebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat