Véget ért a szavazás a Bundestagban a német nyugdíjtörvényről. A CDU/CSU és a szociáldemokrata koalíció tagjai közül a pénteki szavazáson 319-en szavaztak igennel, a törvényjavaslat így átment, de nem sokon múlt a dolog (az egyszerű többséghez 316 igen szavazatra volt szükség).
Mint arról az Economx is beszámolt, a CDU-n belül 18-an azt jelezték korábban, hogy nemmel voksolnak, ez pedig veszélybe sodorta a kormányszövetség szűk, 12 fős többségét. A szavazás név szerinti volt, hamarosan közzéteszik, ki hogyan döntött. A szélsőbaloldali Die Linke az utolsó pillanatban felajánlotta, hogy képviselői tartózkodnak, így kevesebb szavazat is elég lehetett a törvényjavaslat elfogadásához.
A konzervatív párton belül a kiszavazás potenciálisan a koalíció felbontását is eredményezhette volna. Politikai elemzők szerint a koalíciós pártok nagy kockázatot vállaltak azzal, hogy a nyugdíjtörvényt a Bundestag elé terjesztették, miután a héten kiderült, hogy néhány fiatalabb konzervatív képviselő nem hajlandó feladni ellenállását.
Nyugdíjügyek miatt táncol pengeélen a kormány
Az év egyik legfontosabb szavazása következik a Bundestagban. Még az sem kizárt, hogy felbomlik a kormánykoalíció.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Trump teljesen elszabadult: páros lábbal szállt bele kritikusába
Megdöbbentő számok: így spórolnak a betegek ellátásán
Vihar előtt: az iráni háború kirobbanása előtt ide pakolták megtakarításaikat a magyarok
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Mi történik? Döbbenetes dolog derült ki a palackozott vízről
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Jó mókának tűnt a plakátokkal huligánkodni, most kegyetlen büntetéssel néznek szembe a rongálók
Orbán Viktor kiment az emberek közé és egymilliós fizetést ígért
Döbbenetes lépésre készül Európa, az oroszok állnak a háttérben