Élesen bírálta Ukrajnát, az ukrán elnököt és az uniós politikát egy dohai konferencián ifjabb Donald Trump. Az amerikai elnök legidősebb fia szerint apja beszüntetheti az ukrajnai háború lezárását célzó erőfeszítések támogatását és bármikor kisétálhat a tárgyalásokról – számolt be a The Guardian.
Ifjabb Donald Trump úgy látja, hogy az ukrajnai háború folytatása mögött politikai és gazdasági érdekek állnak, eközben az európai szankciók sem érik el céljukat.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerinte azért hosszabbítja meg a háborút, mert tudja, hogy soha nem nyerne választást, ha az véget érne. Az pedig nem nevezhető tervnek, amit az Európai Unió csinál: hogy „megvárjuk, amíg Oroszország csődbe megy”.
Trump Jr. arra is kitért: idén nyáron Monacóban maga is megfigyelte, hogy a szuperautók, például a Bugattik és a Ferrarik felén ukrán rendszámtábla virított. „Ukrajna korrupt gazdagjai elmenekültek az országból, és azokat, akiket ők paraszti osztályba tartozónak tekintettek, hagyták ott, hogy harcoljanak a háborúban. Nem volt okuk a harcokat befejezni, mert amíg a pénz beáramlott, ők lopni tudtak, senki sem ellenőrizte őket, így nem volt okuk békét kötni” – fogalmazott. Ukrajna egyébként szerinte sokkal korruptabb, mint Oroszország.
Amikor arról kérdezték, lehetséges-e, hogy az apja – aki azzal indult az elnökválasztáson, hogy ő békét hozhat Ukrajnának – egyszerűen felhagy ezzel a szándékával és elsétál, Trump Jr. azt mondta: talán igen, és hozzátette, hogy apja a politika egyik legkiszámíthatatlanabb embere. Azt viszont megfogadta, hogy az Egyesült Államok többé nem lesz „a csekkfüzetes idióta”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Százezrek ismerik a rendszámos trükköt, milliókat spórolnak – Magyarország miért maradt ki?
Nyílt levelet írtak Szijjártó Péternek, súlyos kritikákat fogalmaztak meg
Felrobban az európai vezetők agya Trump miatt, háború van kialakulóban
Fordulat a szülőszobákon, ez nők ezreit érinti
Önnek is megbolondult mostanában a telefonja? Ezért kapcsol ki magától, itt van az oka
Belepiszkált a kormány az özvegyi nyugdíjba: mutatjuk, mekkora összeg jár
Megint elérhetetlen lesz vonattal a Nyugati, már tart a visszaszámlálás
Itt az új trend: nikotinpárnákkal köszönt be a cigarettázás utáni korszak
Dupla vagy semmi: sokan bukhatják az új támogatást, de az ügyesek kétszeresen nyernek