A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
A mintegy 161 hektáros, a móri történelmi borvidék határán, a Vértes hegység déli oldalán lévő ingatlanok irányárát ezúttal nettó 2,3 milliárd forintban határozták meg. A vagyonelemekért eredetileg 3,2 milliárd forintot kértek, ám folyamatos árcsökkentésre kényszerültek, mivel alig van érdeklődő − tájékoztatta lapunkat Várday Zsuzsanna felszámolóbiztos. A legutóbbi, júniusban megjelentetett pályázathoz képest félmilliárd forinttal mérsékelték az irányárat. A hatalmas, részben közművesített területre továbbra is csak egyben lehet ajánlatot benyújtani, a határidő október 17-én jár le.
Van építési engedély
A Mór és Csákberény közötti területen Közép-Európa első 26 lyukú, nemzetközi szabványoknak megfelelő golfpályáját tervezték kialakítani. A svéd tulajdonban lévő HGD 2006-ban kezdett hozzá a megvalósításhoz. A területen villaparkot, két négycsillagos szállodát, üzletközpontot, tíz teniszpályát, mesterséges tavakat és 257 lakást is építettek volna, összesen több mint tízmilliárd forintos költséggel. Várday Zsuzsanna elmondta, hogy a belterületbe vont, bekerített terület jelenleg is érvényes építési engedélyekkel rendelkezik, így a beruházás bármikor folytatható. 2006 és 2008 között a tervezett munkák mintegy 32 százaléka készült el.
Kialakítottak 118 villatelket, amelyeken négylakásos házak építhetők, valamint egy hathektáros telket, ahol 108 nagyméretű apartmanház létesíthető. A golfpályán belül pedig öthektárnyi olyan terület található, amelyen elsősorban nívós ingatlanok, szálloda építhető fel − tette hozzá a felszámolóbiztos. A különleges sportövezeti besorolású, 127 hektáros golfpályán elkezdődött a közművesítés és az öntözőrendszer kiépítése, a teljes területet bekerítették, kialakítottak három tómedret, a villatelkek kétharmadát pedig csatornázták, és az összes szükséges vízjogi engedély rendelkezésre áll a beruházás folytatásához. A területen termálkút is fúrható.
A hitelválság miatt leállt a fejlesztés
A cég azt tervezte, hogy a program első üteme 2008-ra elkészül és a pálya egy részét és a kétszintes klubházat megnyitják a közönség előtt. Az építkezés folytatásához azonban nem sikerült újabb forrásokat szerezni, mert a bankok a válság kitörése után szigorítottak hitelezési politikájukon, ráadásul a már kialakított telkeket sem tudta a HGD a tervezett ütemben eladni. A cégnek 2009-ben 550 ezer forintos nettó árbevétele volt, miközben kötelezettségállománya meghaladta a 996 millió forintot.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben