A szerződés készen van, már csak rá kell bólintania az önkormányzat (fideszes többségű) közgyűlésének március 27-én. A vételár 11,2 milliárd forint plusz 3 milliárd forint áfa.
Az üzletek bérleti szerződései hatályban maradnak, csak bérbeadóként az állam lép az önkormányzat helyébe - olvasható a cikkben.
Kapcsolódó
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter 2017 novemberében jelentette be, hogy az állam megveszi a Bálnát - a Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter által felügyelt, 2016-ban létrehozott - Magyar Turisztikai Ügynökségnek. Közben a fővárosi önkormányzatnak folyamatban volt az épület értékesítésére kiírt pályázata, de azon végül senki nem adott be ajánlatot.
A Magyar Nemzeti Bank is érdeklődött az ingatlan iránt, akkori közlése szerint oktatási, kiállítási helyszínként hasznosíthatták volna, de az állami vásárlás tervére hivatkozva mégsem adtak be ajánlatot.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben