Markáns baloldali fordulatot készít elő és radikális átalakítást vázol fel a magyar közteherviselésben kormányra kerülése esetére a Tisza Párt - számolt be az Index azután, hogy megszerezte a párt több száz oldalas gazdasági tervezetét.
A portál szerint
a dokumentum a társadalmi egyenlőségre és az állami újraelosztásra helyezi a hangsúlyt, miközben az adó- és járulékemelések olyan széles körét sorolja fel, amely a lakosság és a vállalkozások túlnyomó többségét érintené.
"A Tisza Párt programja nem egyszerű reformcsomag: baloldali gazdaságpolitikai kísérlet, amely érezhető terheket rakna a fizetésekre, a családokra, a vállalkozókra és a befektetésekre egyaránt" - állapítja meg a lap a birtokába került, a „Magyarország 2027–2035 konvergenciaprogram” címet viselő anyag alapján.
Mint írják, a tervezet minden gazdasági területet külön kontextusba helyez, részletesen feltérképezi a problémákat, majd konkrét megoldási javaslatokkal zárja a fejezeteket.
Az Index összefoglalója szerint a Tisza Párt
- a jelenlegi közteherviselési rendszer teljes átírását javasolja, jelentős adó- és járulékemelésekkel teremtene elő évente 1300 milliárd forint többletbevételt.
- progresszív SZJA-kulcsokat vezetne be, megvágná a családi kedvezményeket és bevezetné a vagyonadót,
- a vagyonokra, a tőkejövedelmekre, a vállalkozásokra és a fogyasztási cikkekre kivetett új terhekkel új adófilozófia alapjait jelöli ki, miközben a TB-rendszert is privatizálná,
- a program egészében olyan gazdaságpolitikai modellt rajzol fel, amely egyértelműen baloldali, szociális irányokon nyugszik.
Ez utóbbi kapcsán a portál úgy véli: "Bár a Tisza Párt által felrajzolt jövőkép határozottan a társadalmi egyenlőségre és a szociális jogok megerősítésére épít, a dokumentum a baloldali gazdaságpolitikák klasszikus kockázatait is magában hordozza. A tervezett erős állami szerepvállalás ugyan hangsúlyozza a közjó fontosságát, de könnyen a versenyképesség rovására mehet, különösen akkor, ha a piaci ösztönzők háttérbe szorulnak."
A részletek az Indexen olvashatók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Sokan elrontják: ezt az igazolást nem kell beadni, mégis kötelező megőrizni
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Fordulat a csúcson: sorozatban ötödik hónapja gyengélkedik a BYD
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek