Múlt vasárnap nyilvánosságra került, kiket ajánl a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelölteknek. Közülük november végére választják ki azokat, akik jövő áprilisban rajthoz állhatnak az országgyűlési választáson.
A jelöltekről kétfordulós szavazás dönt: először a Tisza Szigetek tagjai voksolhatnak, majd a teljes választókorú népesség. Az első kör november 23-án vasárnap indul, és november 24-én is tart; a második fordulót november 25. és 27. között rendezik meg, a végleges jelölteket pedig november 30-án mutatják be.
Kapcsolódó
Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint több okból sem nevezhető valódi előválasztásnak a Tisza Párt jelöltállítási folyamata, igaz, maga a párt sem törekszik erre az elnevezésre, részben a 2021-es ellenzéki előválasztás kedvezőtlen emlékei miatt – írja az Index.
Mint felidézte, míg négy éve több párt vett részt az előválasztáson, most csupán egyetlen politikai erő belső mechanizmusáról beszélhetünk.
„Ez a mi ügyünk” – jelentette ki többször is Magyar Péter.
Az elemző szerint problémás, hogy a Tisza Párt országos elnöksége döntött arról, választókerületenként ki legyen a három jelölt, akire szavazni lehet – ebbe a Tisza Szigetek tagjainak és a választópolgároknak nem volt beleszólása, utóbbiak az első körös döntésben sem vehetnek részt, ami szerinte kontrollált folyamatot mutat. Főként, hogy a végső kiválasztásnál is fenntartja vétójogát a párt elnöke, Magyar Péter.
Nagy arról is beszélt, hogy szerinte nehezen elképzelhető, hogy a párt országosan ismert jelöltjei – például Bódis Krisztina vagy Ruszin-Szendi Romulusz – alulmaradjanak a választókerületi választáson.
Magyar Péter a Facebook-oldalán a héten leszögezte: "a jelölt-jelöltek országszerte összefogva, egymásba kapaszkodva fogják végig csinálni már a kiválasztás folyamatát is. Ha valakit támadnak, ott lesznek mellette a többiek is."
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál