A javaslat szerint az adó felső kulcsa további 7 százalékpontot csökken, így az eddigi 0,31 százalékos terv helyett 0,24 százalék lesz. Az alsó kulcs változatlan marad, 50 milliárd forintig 0,15 százalék. Az NGM közleménye ugyanakkor hozzáteszi: a 2016-ban az adó alapja a bankok 2009-es módosított mérlegfőösszege marad továbbra is.
A módosításoknak köszönhetően - összhangban a kormány és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak (EBRD) februárban kötött egyetértési megállapodásának szellemiségével - nem változik a szektor egészének adóterhe, 2016-ban a költségvetés bankadóból származó tervezett bevétele nem csökken, azaz a szektor februári egyetértési megállapodásnak megfelelő adócsökkentésre számíthat - közölte a szaktárca.
Kapcsolódó
Az NGM szerint a kormány a javaslat kidolgozása során folyamatosan egyeztetett a Magyar Bankszövetséggel, valamint az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságával, hogy a bankadó szabályozás mindenki számára elfogadható és az európai szabályoknak is megfelelő legyen.
A kormány továbbra is elkötelezett az EBRD-megállapodás betartása mellett, amelynek megfelelően 2017-től a korábbiaknak megfelelően tovább csökkenne a bankadó teher - hangsúlyozza a közlemény. Emellett a kormány olyan szabályozást kíván bevezetni, amely mind a magyar bankok, mind az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága számára elfogadható, és amely a bankok számára egy kedvezőbb, rugalmasabb és előremutatóbb megoldást kínál.
Az NGM továbbá közölte: a kormány a 2017-re érvényes bankadó szabályozást 2016. első felében, a 2017. évi költségvetéssel párhuzamosan tervezi benyújtani az Országgyűlésnek. A tavaszig fennálló időtartam lehetőséget teremt egy olyan megoldás kialakítására, amely továbbra is megfelel az EBRD egyetértési megállapodás eszmerendszerének - teszi hozzá a szaktárca.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben