A napokban a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete, és a Munkástanácsok Országos Szövetsége is kérte, hogy készüljön életpályamodell a NAV dolgozói számára is.
Az NGM erre reagálva kiemelte: ha a költségvetési mozgástér lehetővé teszi, elsőként a családoknál és a gazdasági növekedést, foglalkoztatást biztosító vállalkozásoknál hagy több pénzt a büdzsé, és nem a NAV pénzügyőreinél.Ennek oka, hogy a költségvetési szervek közül egyedülálló módon a NAV dolgozói, köztük pénzügyőrök is részesülnek úgynevezett eredményarányos személyi juttatásban. Ez 2013-ban egy főre vetítve átlagosan - a béren felül - évi bruttó 800 000 forintot, 2014-ben pedig 1,1 millió forintot tett ki. A nemzetgazdasági tárca szerint ráadásul az életpályamodell komoly bérfeszültségeket okozna a NAV dolgozók körében.
Február elsején a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete is azt közölte: "különösen méltánytalannak tartja", hogy a korábbi ígéretek ellenére a NAV dolgozói kimaradnak a közszolgálati életpálya-modellből, a szakszervezet ezért Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult. Holecz Gábor, a szakszervezet elnöke emlékeztetett rá: a vonatkozó kormányhatározat egyértelműen és kötelezően rendelkezik arról, hogy a közszolgálati életpályamodellt a hivatásos jogviszonyban állókra meg kell alkotni.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben