Számos európai kormány az idén kihasználta a jó tőzsdei hangulatot, s folyamatosan adják el a válság során megvásárolt banki részvényeiket - írja összefoglalójában a Financial Times (FT). A lap összesítése szerint a tőzsdén jegyzett cégek részvényeiből eddig 137,5 milliárd dollárnyi friss papír került a piacra, s ez meghaladja a tavalyi egész éves eladások értékét.
A lap emlékeztet, hogy a holland állam idén értékesített egy jelentős mennyiséget az ABN Amro-ban meglévő részvényeiből, a belga kormány BNP Paribas részesdését dobta a piacra, Írország pedig az Allied Irish Bankban lévő pakkjától szabadult meg. Eközben Spanyolország is arra készül, hogy eladja Bankiában meglévő részedését, ennek időpontját valamikor a nyár végét követő időszakra tették.
Nem csak az állami tulajdonosoktól érkezett viszont jelentős mennyiségű bankrészvény a piacra. Maguk az európai bankok sem tétlenkedtek a tőkeemelések terén. Idén már túl vagyunk az olasz Unicredit, a spanyol Banco Santander és a német Deutsche Bank több milliárd eurós kibocsátásán is.
Ráadásul az év hátralévő részében a bankrészvények eladásának további emelkedésével számolnak az Olivetree elemzői. Szerintük most, hogy sem jelentős politikai esemény, sem komoly piacmozgató makrogazdasági hír sem várható a következő hathetes időszakban, aktivizálhatják magukat az eladásra váró részvénycsomagok tulajdonosai. Ilyen például a francia állam Orange távközlési szolgáltatóban meglévő részesedése. A franciák egyébként már túl vannak egy nagyobb eladáson, 10 milliárdos állami eszközeladási programjukon belül értékesítették az Engie nevű gázszolgáltatóban meglévő részesedésüket.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ezt tennék a lengyelek, ha kitörne a háború

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Nem bájcsevej volt: Erdogan telefonált Trumpnak

BL-t nyerne Magyarországnak a BioTechUSA: „Mi nem összeszerelő üzem vagyunk”

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

Trump úgy odacsapott, hogy kilőttek az olajárak

Németország beáll a sor elejére, és magával húzza európai partnereit is
