Részvénykibocsátással teremtené elő a dél-koreai cég azt az összeget, amivel három egysége, köztük a gödi akkumulátorgyár bővítésé ...
A kínai tulajdonú debreceni akkumulátorgyár saját forrásokból, többek között a cég hongkongi részvénykibocsátásából származó bevét ...
Lezárult a Gránit Bank részvényeinek jegyzése. Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató szerint ezzel nemcsak a Gránit Bank üzleti modellje ...
Újabb trükkök zajlanak a kamucégen keresztül tőzsdére vitt Trump Média körül: a veszteséges cég tőkét emel, rengeteg új részvényt bocsátanak ki, alaposan felhígítva a részvényállományt
Szerző(k): Fellegi TamásA volt amerikai elnök alig valamit érő médiacégét kamucég által vitte tőzsdére, ott a rajongók és a reménykedők jól bevásároltak az első nap, az okosok pedig megshortolták, összeomlására játszva. Mivel azonban nincs túl sok részvény, óriási kamatot kellett fizetniük, eddig azonban így is megérte.
Szerző(k): Fellegi TamásÉvtizedek óta a leggyorsabb ütemben csökkenhet világszerte a megvásárolható részvények kínálata. A cégek a kamatemelkedés ellenére sem a tőzsdéről szereznek tőkét, sőt, inkább visszavásárolják részvényeiket a beruházások helyett. Ez azt is mutathatja, hogy a cégvezetők túl bizonytalannak tartják a jövőt.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Reddit a hét közepén 22 millió részvényt dob piacra, jelenleg négyszeres-ötszörös a túljelentkezés.
Szerző(k): Vermes Ádám