New Yorkban a DJIA-30 index 0,7 százalék, az S&P-500 index 0,6 százalék, a Nasdaq Composite index 1,2 százalékos emelkedésben volt kelet-európai idő szerint délután öt óra körül.
A DJIA index 2,3 százalékos, az S&P index 5,5 százalékos, a Nasdaq Composite pedig 6,8 százalékos nyereséggel zárta az elmúlt hónapot.
Kapcsolódó
A Microsoft részvénye a hétfői nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban közel három százalékkal erősödött annak hírére, hogy Washington rosszallása ellenére is folytatja a tárgyalásokat a kínai TikTok amerikai üzletágának a megvásárlásáról.
A vártnál jobb eredményt tett közzé a második negyedévről egyebek között a Clorox, a McKesson Corp, a Tyson Foods Inc is. Az S&P-500 index tagjainak már nagyjából a fele megtette beszámolóját az elmúlt negyedévről. Számos vállalat éves eredmény előrejelzésének nagymértékű csökkentésére kényszerült, de a piac már bízik benne, hogy a második negyedév az idei teljesítmény mélypontja volt. Egyes nagy technológiai cégek várakozáson felüli eredményének és a példa nélküli monetáris ösztönzőknek köszönhetően az S&P index már csak alig négy százalékkal marad el a csúcsától.
Az olajár hétfőn kezdetben gyengült attól tartva, hogy az OPEC+ augusztustól kezdődően mérsékeli termeléscsökkentésének a mértékét. Az európai feldolgozóipari teljesítmény vártnál nagyobb növekedése azonban megerősítette az olajpiacon a kereslet növekedésébe vetett bizalmat.
Az európai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 0,37 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónkénti 40,42 dolláron, a Brent ára pedig 0,32 százalékkal 43,66 dollárra emelkedett.
A dollár kétéves mélypontról korrigált felfelé hétfőn. A főbb devizák kosarával szemben a július hónapban elszenvedett több mint 4 százalékos gyengülés a dollárindex legrosszabb hónapja volt 2010 szeptembere óta. A dollárindex 10 százalékkal áll márciusi értéke alatt. Az eurót 0,56 százalékkal jegyzik gyengébben, 1,1709 dolláron.
A dollár erősödésével párhuzamosan az arany ára csökkent a korábban elért rekordhoz képest. A spot ár hétfőn az ázsiai kereskedési időben 1984,66 dolláron rekordot állított be. Az arany spot ára az európai kereskedési idő kezdetén unciánként 1970,28 dolláron állt a globális kereskedelemben, 0,30 százalékkal a napi kezdés alatt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre