Az euró dollárhoz viszonyított árfolyama ugyancsak csökkent, miután a katalán kormányszóvivő közölte, hogy az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre az alkotmánybíróság által törvényellenesnek nyilvánított vasárnapi referendumon. Ez az eredmény megnyitja az utat a függetlenség egyoldalú kinyilvánítása előtt egy olyan régióban, amely Spanyolország hazai össztermékének egyötödét állítja elő, és amelynek adóbevételei kulcsfontosságúak a nemzeti költségvetés szempontjából.
Bár számos elemző arra számít, hogy a válságot egy még nagyobb autonómiát biztosító ajánlattal rendezik, a bizonytalanság lassíthatja a gazdasági növekedést és rombolja a kisebbségi kormányt vezető Mariano Rajoy konzervatív miniszterelnök hírnevét.
Kapcsolódó
"Valószínűleg ez volt a legrosszabb kimenetel Madrid számára. Volt erőszak, de mégsem tudták megakadályozni a népszavazást, és a közvélemény sokkal polarizáltabbá vált Katalóniában" - mutatott rá Federico Santi, a Eurasia Group nevű globális gazdasági-politikai kockázatelemző csoport londoni részlegének elemzője, hozzátéve, hogy a kormány stabilitását fenyegető kockázatok fokozódtak. (Súlyos károkat okozott a szavazás.)
A nagy ellenzéki pártok támogatják a miniszterelnök álláspontját a függetlenségről szóló katalán népszavazásról, de bírálják amiatt, ahogyan az ügyet kezeli.
A hosszú lejáratú spanyol államkötvények hozama 7 bázisponttal 1,69 százalékra nőtt, a spanyol államadósság-törlesztési leállás kockázatára köthető piaci biztosítási csereügyletek (CDS) középárfolyama pedig közel egyhavi csúcsra ugrott.
A madridi tőzsde irányadó indexe, az IBEX-35 délután fél négy körül 1,84 százalékos mínuszban, 10 190 ponton állt. Frankfurtban ekkor 0,19, Londonban 0,56, Párizsban pedig 0,09 százalékos nyereséget mutatott a vezető tőzsdeindex.
Különösen a bankszektort viselte meg a népszavazás, kiemelkedő forgalomban jelentősen veszítettek értékükből. A legnagyobb spanyol és egyben legnagyobb euróövezeti pénzintézet, a Santander árfolyama 2,84 százalékkal esett, míg a Sabadell 6,06 százalékkal, a Caixabank 4,83 százalékkal, a BBVA 3,16 százalékkal, a Bankia pedig 3,11 százalékkal lett olcsóbb.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga