A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 22 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 37 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 18 ponttal eshet a nyitásban.
New York nyomdokain haladva nyomás alá kerültek és túlnyomórészt veszteségbe fordultak át az indexek Ázsia és a csendes-óceáni térség vezető tőzsdéin pénteken. Gyengült az amerikai dollár is, miután felerősödött a bizonytalanság az adóreform sorsa körül. Az adókat csökkentő törvénytervezet egyeztetett változata mögül kihátrálni látszik két szenátor is, így veszélybe került jóváhagyása.
Kapcsolódó
A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,45 százalékkal, 553,77 pontra esett.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,68 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,24 százalékos mínuszban zárt. A dél-koreai Kospi 0,40 százalékos emelkedéssel, a vezető sanghaji index viszont 0,90 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 1,27 százalékos mínuszban közelített a záráshoz.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára enyhén emelkedik. A világpiaci árakat támogatja a nagy olajexportőr vállalatok kitermelésének visszafogása és a napi 450 ezer hordó kapacitású Forties északi-tengeri olajvezeték váratlan lezárása, de ennek ellenében hat az amerikai olajkitermelés növekedése. A legközelebbi, februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,14 százalékos nyereségben, 63,40 dolláron, a januári szállítású WTI pedig 0,26 százalékos pluszban, 57,19 dolláron forgott kora reggel.
Csütörtökön veszteségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,65 százalékkal, 7448,12 pontra, a frankfurti DAX-index 0,44 százalékkal, 13 068,08 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,78 százalékkal, 5337,14 pontra esett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,46 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,54 százalékkal csökkent.
Fotó: Shutterstock
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem a bombák a legveszélyesebbek: a legfélelmetesebb fegyver csak most csapott le
Amikor már nem gyógyítanak: az élet végén is hiánycikk az ellátás Magyarországon
Titokzatos helikopter emelkedett a levegőbe: az orosz tengeralattjárók sem menekülnek
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják
Élet készpénz nélkül? Februártól 300 ezer forintot vehetünk fel
Több magánrendelő olyan lépésre szánta el magát, amire eddig nem volt példa
Teljesen kiakadtak az európai politikusok: Trump pusztító jobbegyenest vitt be nekik
Ketyeg az óra Magyarország felett, nem jók a kilátások