Előlegért cserébe már most lefoglalhatók lakrészek az első, állandó földön kívüli építménynek szánt szállodában: a Hold felszínére tervezett luxushotelben. A GRU Space (Galactic Resource Utilization) amerikai startup szeretné megnyitni az első holdhotelt, amely felfújható modulokból állna, és a hold felszínén lévő porréteg fedné. A porréteg egyszerre szolgálna védelemként és szerkezeti elemként – írja az Index.
A cég tervei szerint a szálloda 2032-ben nyílhat meg, az építkezés pedig várhatóan 2029-ben kezdődik. Január 12-én elindult a szálloda hivatalos foglalási oldala, a lakrészek egymillió dolláros előlegért cserébe stoppolhatók.
A startup befektetői között szerepel Elon Musk és a Space X, a projekt pedig Skyler Chan, a Berkeley Egyetemen végzett mérnök fejéből pattant ki. Az ő cége a GRU, amely lehetővé tenné a hotellel az olyan extrém programokat is, mint a holdfelszíni séták, holdjárgány vezetése vagy a holdi golfozás. Mindezt persze a földre nyíló panorámában gyönyörködve tehetik meg a vállalkozó kedvűek.
A GRU Space hosszabb távú céljai között szerepel a Holdon létesítendő bázisok kiépítése, majd a Mars felé történő terjeszkedés, az ehhez szükséges nyersanyagok egy részét pedig aszteroidákból nyernék ki. A vállalat elsősorban korábbi űrturistákra és földöntúli nászútra vágyó friss házasokra számít az első foglalók között.
Otthon Start Expo

Legolvasottabb
Nem a bombák a legveszélyesebbek: a legfélelmetesebb fegyver csak most csapott le
Amikor már nem gyógyítanak: az élet végén is hiánycikk az ellátás Magyarországon
Titokzatos helikopter emelkedett a levegőbe: az orosz tengeralattjárók sem menekülnek
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják
Élet készpénz nélkül? Februártól 300 ezer forintot vehetünk fel
Több magánrendelő olyan lépésre szánta el magát, amire eddig nem volt példa
Teljesen kiakadtak az európai politikusok: Trump pusztító jobbegyenest vitt be nekik
Megnyílt a foglalás: ilyen szálloda biztos, hogy sehol máshol nincs