A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,84 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,91 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,46 százalékos mínuszban nyitott. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,73 százalékos veszteségben indította a kereskedést.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,33 pontos csökkenéssel, 37 252,57 ponton nyitott kedden. A múlt csütörtöki záró értékéhez képest alig változott.
Kapcsolódó
A befektetők kockázatvállalási kedvét visszafogja, hogy éleződik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kína között. Ráadásul egyre nagyobb aggodalom övezi az olyan nagy technológiai vállalatok kilátásait, mint a Facebook, az Amazon, a Netflix és Google. Csak kedden a Facebook újabb 2,75 százalékot, az Amazon 5,21 százalékot, a Netflix 5,10 százalékot, a Google anyavállalata, az Alphabet pedig 2,45 százalékot veszített értékéből - írja az MTI.
New Yorkban hétfőn a Dow Jones ipari átlag 1,90 százalékos, az S&P 500-as mutató 2,23, a Nasdaq Composite pedig 2,74 százalékos veszteségben fejezte be a kereskedést. Az S&P 500 index záróértéke 2016 júniusa óta először a 200 napos mozgóátlag alá került, míg a Dow Jones még 0,9 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig 1,8 százalékkal áll a hosszú távú kilátásokat jelző 200 napos mozgóátlag fölött. Ezzel együtt is a Nasdaq Composite hétfőn veszteségbe került az év elejéhez képest.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,45 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,13 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,23 százalékos mínuszban zárt, míg a vezető sanghaji index 0,82 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,01 százalékos mínuszban közelített a záráshoz kedden.
Az eurót 1,2321 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon kedd reggel kilenc órakor, napi szinten 0,15 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
A kriptodevizák árfolyama emelkedik. A CoinMarketCap, a legnagyobb kriptodeviza adatbázis adatai szerint a bitcoin árfolyama 6,18 százalékkal, 7393,08 dollárra nőtt. A világ második legnagyobb kriptodevizája, az ether 398,23 dolláron, 3,45 százalékos pluszban, míg a ripple 0,5179 dolláron, 5,95 százalékos nyereségben forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A legközelebbi, júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,40 százalékos pluszban, 67,91 dolláron, a WTI pedig 0,33 százalékos nyereségben, 63,22 dolláron forgott kedden délelőtt.
A múlt héten csütörtökön, a húsvéti ünnepeket megelőző utolsó kereskedési napon emelkedéssel zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 index 0,17 százalékkal, 7056,61 pontra, a frankfurti DAX-index 1,31 százalékkal, 12 096,73 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,72 százalékkal, 5167,30 pontra nőtt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 és az FTSE Eurofirst 300 index egyaránt 0,44 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,91 százalékkal kúszott feljebb.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Saját aranyukra fáj a németek foga