A Dow 119 pontos zuhanást követően a nap végén 0,6 százalékos veszteségben zárta a napot. A MarketWatch szerint mindez főleg az IBM részvényeinek 5 százalékos esésének volt betudható, a tech-óriás ugyanis a várakozásoktól elmaradó negyedéves gyorsjelentést tett közzé kedden.
Az IBM részvényeinek azért van nagy hatása a Dow indexére, mert a mutató ársúlyozott, azaz a legdrágább részvények befolyásolják leginkább a mozgását. Az IBM pedig ez alapján az 5. legfontosabb vállalat a 30 részvényből álló átlagban és így 58 pontos mínusszal járult hozzá a DJIA veszteségéhez - magyarázza a pénzügyi portál.
Kapcsolódó
További lehúzó erő volt még a Chevron 1,2 és az Exxon Mobil 0,8 százalékos gyengüléssel.
Az S&P 500 0,2 százalékkal az előző napi zárószintje alatt fejezte be a napot, itt az energiaipari részvények voltak a ludasak, amelyek 1,5 százalékot vesztettek értékükből, miután az olaj hordónkénti jegyzése 3,8 százalékkal 50,44 dollárra esett. Az S&P 500 veszteségében még a Fed Bézs könyve is benne volt, abban ugyanis az szerepelt egyebek mellett, hogy az emelkedő bérek nem igazán élénkítik az inflációt.
A Nasdaq a fentiekkel szemben 0,2 százalékos nyereségben zárt, az indexet a MarketWatch szerint az Intuitive Surgical és a Lam Research részvényeinek emelkedése húzta. Előbbi egy operáló robotokat gyártó cég és 6,9 százalékkal ugrottak meg a részvényei, miután a várakozásokat felülmúló negyedéves eredménnyel rukkolt elő.
A Facebook részvényei 0,9 százalékot drágultak, miután a cég egy új kameraalapú reality platform indítását jelentette be.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben