A Portfolio.hu birtokába jutott információk alapján újabb magyar vállalati botrány körvonalazódik, az építőipari anyagokat gyártó Masterplastnál ugyanis jogosulatlanul igényelhettek vissza áfát.
A NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatásokat tartott. A vállalat több vezetőjét és alkalmazottját tanúként, illetve egyiküket gyanúsítottként hallgatták ki, valamint legalább egy alkalmazottat őrizetbe is vettek.
A cég egyik alkalmazottjának kihallgatására azért került sor, mert felmerült a gyanú, hogy a vállalat vezetőinek tudta és beleegyezése nélkül különböző acélipari termékek beszerzéséről szóló számlákon ugyanazt a gazdasági eseményt többször, jogosulatlanul tüntették fel, ezzel a Masterplast Nyrt. leánycége, a Masterplast Gyártó és Kereskedelmi Kft. vagyoni előnyre tett szert, ezzel csökkentette áfa bevallási és befizetési kötelezettségét, összességében közel 270 millió forintnyi vagyoni hátrányt okozva a költségvetésnek.
Megszólalt a Masterplast
A vádak valótlanok, nyilvánvaló félreértésen alapulnak - reagált a BÉT honlapján a Masterplast vezetése. Eszerint a cégcsoportot mindenkor a prudens és kiemelten jogkövető magatartás jellemzi. A Masterplast eddig is és ezután is minden adatot és információt átadott, átad a NAV-nak és bízik benne, hogy a vizsgálat minél hamarabb lezárul és megállapítja a vállalat vétlenségét.A közlemény szerint a Masterplast Nyrt. leánya, a Masterplast Kft. vásárolt betonacél terméket 2014-ben egy jelentős magyarországi nagykereskedő cégtől, bruttó értéken (azaz az áfát az eladónak megfizetve). Az árut szlovákiai partner felé alacsony árréssel továbbértékesítette, a vonatkozó számlák, szállítólevelek, egyéb, a valós ügyletet bizonyító okiratok maradéktalanul rendelkezésre állnak. A kft. semmilyen "láncban" nem vett részt, esetleges - valós vagy vélt - mögöttes ügyletekről nem tudott. A Masterplast Nyrt. értetlenül áll az üggyel kapcsolatban megjelentek előtt és igazát a szükséges jogi fórumokon bizonyítani fogja - írta a vállalat.
Így csalhattak
A Masterplast egy szlovák vállalattól kapott megrendelést habfólia és betonacél leszállítására. Habfóliát gyárt a Masterplast, betonacélt viszont nem, azt egy nagykereskedőtől vásárolta és értékesítette tovább. A külföldre történő értékesítés után Magyarországon visszaigényelték az áfát, ezt ráadásul a gyanú szerint egymás után többször is ugyanarra a termékre, miközben elképzelhető, hogy a betonacél a telephelyet sem hagyta el.
Egyelőre nehéz megmondani, hogy a láncban hol csapódott ki a "profit", a Masterplast azonban a NAV vizsgálata alapján érintett az ügyben - írta a portál.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben