A kisbefektetők érdekvédelmét felvállaló szövetség az közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a cég igazgatósági elnöke olyan, a cég jövőbeni működését és annak kockázatait befolyásoló információk híresztelésébe kezdett a jegyzési időszak alatt, amelyek nem szerepelnek a felügyelet által jóváhagyott kibocsátási tájékoztatóban. A társaság szerint a részvényértékesítés teljes mértékben a törvényi előírásoknak megfelelően zajlik.
A Tebész közleménye szerint a kibocsátási tájékoztató a világhírű teniszjátékosról csak mint "reklámarcról" tesz említést, míg a sajtónyilvános eseményekről megjelent tudósítások már mint esetlegesen később beszálló üzleti partnerről szóltak. A cég közleménye viszont hangsúlyozza: Andre Agassi marketing szerződést kötött a társasággal, teljes összhangban a 2014. 08. 21-e óta nyilvánosan elérhető, az MNB által jóváhagyott Összevont tájékoztatóban, illetve annak 1. számú kiegészítésében foglaltakkal. Andre Agassi nem tulajdonostársa az értékesítő részvényeseknek.
Aggályosnak tartja a szövetség a cégvezetőnek a társaság jövőbeni működését alapvetően meghatározó védjegyekkel kapcsolatos kijelentéseit is, miszerint a 13 védjegyet be fogják vinni a cégbe térítésmentesen, vagy jelképes összegért az első alaptőke-emelésről döntő közgyűlésen. Ilyen tervekről azonban semmilyen nyilatkozat sincs az MNB engedéllyel rendelkező tájékoztatóban.
A társaság ezzel kapcsolatban a tájékoztató 10.9.1. fejezetét idézi: "Schóbert Ferenc Norbertnek a megállapodás időtartamának lejáratát megelőzően szándékában áll, hogy a védjegyeket a társaságba apportálja. Az apportálás szándékának kinyilvánításával Schóbert Norbert tervezi az apportálást, de nem tett kötelező érvényű nyilatkozatot arról, hogy azt végrehajtja." A szeptember 16-i sajtóbeszélgetésen elhangzottak ezzel teljes mértékben összhangban voltak, Schóbert Norbert az apportálás szándékát megerősítette, pontosította - tették hozzá.
A Tebész azon állításával kapcsolatban, miszerint a tájékoztatóban és mellékleteiben kizárólag tavalyi időszakra vonatkozó üzleti adatok olvashatók, míg a sajtóeseményen friss 2014-es adatokról beszélt a részvényeladó, egyebek közt a cég aktuális vagyonáról, az alkalmazottak számáról és a működéshez kapcsolódó egyéb információkról a társaság leszögezte: "a szeptember 16-i sajtóbeszélgetésen, amelyen a Tebész egyébként nem képviseltette magát, újságírói kérdésekre adott válaszként sem hangzottak el a Tebész sajtóközleményben állított friss gazdálkodási adatok. A sajtóbeszélgetésen ténylegesen elhangzottak teljes összhangban vannak a tájékoztatóban foglaltakkal".
A Norbi Update Lowcarb Nyrt. szeptember 8. és 26. közötti értékesíti részvényeit, a sikeres kibocsátás után pedig a tőzsdére lépést tervezi.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben