Innentől a felhasználók szabadon válthatnak a szolgáltatók között úgy, hogy közben vihetik magukkal a készüléküket.
Jelenleg Kanadában a szolgáltatók is végeznek függetlenítést, de ezért 50 kanadai dollárt kérnek el cserébe. Ez igen komoly bevételt hozott a szolgáltatóknak, 2016-ban például 37,7 millió kanadai dollárt, ezért érthető módon minden létező módon küzdöttek a rendelkezés ellen, de nem jártak sikerrel - írta a portál.
Kapcsolódó
A magyarországi függetlenítés árairól cikkünk itt olvasható.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga