A United és a Delta nagy kereskedelmi légitársaságok közölték, hogy több tucat járatot kellett törölniük a karácsonyi időszakban az Egyesült Államokon végigsöprő, omikron-változat okozta koronavírusos megbetegedések hulláma miatt. A társaságoknál jelentős létszámhiány lépett fel - írja a Washington Post.
Csütörtökön a United Airlines közleményben közölte, hogy 120 járatot töröl másnapra, mert a gyorsan terjedő vírusváltozat "közvetlen hatással van a légi és földi személyzetükre egyaránt". A Delta közleményében azt írta, hogy "kimerítettek minden lehetőséget és erőforrást - beleértve a repülőgépek és a személyzet átirányítását és helyettesítését is". Azonban ez sem volt elég: szenteste több mint 90 járatot töröltek.
A világ másik felén, Ausztráliában a Sydney Morning Herald beszámolója szerint legalább 80 járatot törölnek szentestére, a Jetstar légitársaság szerint erre azért van szükség, mert a légiszemélyzetre is vonatkoznak a karanténkötelezettségek, akkor is, ha maguk nem fertőzöttek, de igazolt beteggel léptek kapcsolatba.
Az amerikai légitársaságok közölték, hogy keményen dolgoznak azon, hogy a lehető legtöbb utast fogadják, de a fennakadás az évek óta egyik legforgalmasabb utazási időszakban történik. Sokan, akik tavaly az ünnepeket otthon töltötték, a járvány megjelenése óta először tervezték, hogy visszatérnek a repülőterekre.
A Közlekedésbiztonsági Hivatal adatai szerint december 16. óta szinte minden nap több mint 2 millió ember haladt át a biztonsági ellenőrzőpontokon - körülbelül kétszer annyian, mint tavaly ugyanezen napokon. A szerdán regisztrált 2 081 297 utassal a statisztika meghaladta a 2019-es év azonos napján, a világjárvány előtt jelentett utazók számát az Egyesült Államokban.
Legolvasottabb
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon