Ha egy utas megsérti egy légitársaság, maszkviselésre vonatkozó szabályzatát, akkor tiltólistása kerül, de az illető más légitársaságoknál még nyugodtan foglalhat helyet. Ennek vethet véget a Delta Air Lines javaslata, amely együttműködésre szólítja fel a társaságokat - olvasható a portálon.
A cégnél mintegy 1 600 ember neve szerepel tiltólistán. Szerintük csak úgy tudják megvédeni az alkalmazottaikat, ha tudják az egyes utasokról, hogy máshol már "balhéztak".
Arra, hogy a járvány miatt megnőtt a légi atrocitások száma, már a égiutas-kísérők és a pilóták szakszervezetei felhívták a figyelmet. A Szövetségi Légügyi Hivatalhoz idén közel 4 500 bejelentés érkezett agresszív utasokról, a konfliktusok háromnegyede a maszkviselés megtagadásához kapcsolódott.
Vannak olyan társaságok, amelyek direkt emiatt nem árusítanak alkoholt a fedélzeten. Az amerikai képviselőház közlekedési és infrastrukturális bizottságának elnöke szerint a reptéri éttermeknek sem kellene engedniük, hogy az utasok "elviteles poharakban" alkoholt vigyenek fel a fedélzetre.
A Szövetségi Légügyi Hivatal egyébként már találkozott légitársaságok szakmai csoportjaival, hogy megvitassák, hogyan tudnák hatékonyan megfékezni a rendbontó utasokat.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Biztos helyről tudjuk, hogy nem épül meg az M0-ás körgyűrű, lesz helyette M100 és M10

Újabb fővárosi területen vezetik be a fizetős parkolást

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Hátha lehet alkudni kicsit ennek az 5 milliárd forintos balatoni házikónak az árából

Lecsapott az új Covid, fertőz, mint a pestis, intézkedett a WHO

Kétmillió forintba kerül a menstruáció, sokan bajba kerülnek miatta

Nem maradt egyedül az RTL

Lázár János odaadta valakinek a Balatont

Ez katasztrófa: Parajdon bányató alakulhat ki a sóbarlang helyén
