Most ez történt a dél-karolinai Charlestonban, ahol több mint 20 ember kapta el a koronavírust. A Bloomberg szerint az üzlet mérete alapján 70-80 alkalmazottal működhetnek, így a dolgozók negyede fertőződhetett most meg.
Az Apple-nek 270 kiskereskedelmi egysége van az Egyesült Államokban, ezek többsége pedig június vége óta nyitva van.
Kapcsolódó
A koronavírus rendkívül fertőző delta-variánsa drasztikus döntések meghozatalára kényszerítette a céget. Például miután júniusbab megszüntette a maszkviselési kötelezettséget, júliusban visszaállította azt. Egy nap kellett ahhoz is, hogy elvessék azon ötletüket, hogy újraindítsák az üzletekben tartott tanfolyamokat.
Bár az Apple elindított egy programot, amelynek célja, hogy a kereskedelmi alkalmazottak online segítsenek az embereknek, hatalmas szüksége lesz a fizikai boltokra, hiszen rengeteg úgy eszközt mutatnak be a következő időszakban, köztük az iPhone 13-at is.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Saját aranyukra fáj a németek foga