Az amerikai vállalat szerdán közölte, hogy adózott eredménye 1,57 milliárd dollár, részvényenként 2,08 dollár volt az október-decemberi időszakban a 2018 azonos időszakában elért 1,41 milliárd dollár, részvényenként 1,82 dollár után - idézi a beszámolóban megjelent adatokat az MTI.
Az egyszeri tételek nélkül számolt 1,97 dolláros részvényenkénti nyereség 1 centtel haladja meg az elemzői várakozásokat.
Kapcsolódó
A vállalat globális forgalma éves szinten 4 százalékkal, 5,35 milliárd dollárra nőtt. Elemzők valamivel alacsonyabb összeget, átlagosan 5,31 milliárd dollárt vártak.
A tavalyi egész évben a McDonald's bevételei 21 milliárd 76 millió dollárra rúgtak, 51,3 millió dollárral haladták meg az egy évvel korábbit. A nyereség 101,1 millió dollárral, 2 százalékkal, 6 milliárd 25 millió dollárra kúszott fel. Az egy részvényre jutó nyereség a 2018-ban elért 7,54 dollárról 7,88 dollárra nőtt.
Az összehasonlítható alapon számított globális forgalom a tavalyi negyedik negyedévben és az egész évben egyaránt 5,9 százalékkal nőtt, jóval meghaladva az elemzők által várt 5,23 százalékot.
Az utóbbi pár évben a McDonald's, hogy növelje vendégeinek számát és piaci részesedését a gyorséttermek között, korszerűsítette éttermeit, bővítette szolgáltatásait és ételválasztékát.
Az Egyesült Államokban, ahonnan profitja nagy része származik, a McDonald's összehasonlítható alapon számított eladásai a tavalyi negyedik negyedévben éves összehasonlításban 5,1 százalékkal nőttek, meghaladva az elemzők által várt 4,67 százalékot. Ezzel együtt a vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent október-decemberben, de az egész évet tekintve 1 százalékkal nőtt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben