A Lufthansa június 1-jétől mindennap egyszer közlekedik majd Budapestre Frankfurtból, hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap reggel, kedden csütörtökön és szombaton pedig délután érkeznek meg a társaság Airbus A320neo gépei.
A Swiss június 5-étől hetente kétszer, hétfőn és pénteken repül a svájci és magyar főváros között Airbus A320-asokkal, míg a cégcsoport fapados vállalata, az Eurowings hetente háromszor (hétfőn, csütörtökön és szombaton) repül Düsseldorf és szintén hetente háromszor (hétfő, csütörtök, péntek) Stuttgart felé.
Kapcsolódó
A Lufthansa-csoporttal június végéig Európában 106 célállomás válik elérhetővé, és 20 interkontinentális járat is elindul, a csoport hetente 1800 járatot fog közlekedtetni. Az áprilisban leállított Brussels Airlines a mostani tervek szerint június 15-ével szűkített kínálattal, de újraindul, az Austrian Airlinesnál még nem döntöttek arról, hogy júniusban újraindítják-e az üzemelést.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga