A vádirat szerint a francia Alstom cég megvádolt vezető tisztségviselője - a BKV M2-es és M4-es metróvonalakat érintő járműbeszerzésére 2005 júniusában kiírt közbeszerzési eljárásban - az eredményt befolyásolni képes ismeretlen személyt vagy személyeket milliós nagyságrendű euró átadásával vesztegetett meg, hogy a tendert az Alstom vezette konzorcium nyerje meg.
A jogtalan előny 2007-ben és 2009-ben történt kifizetéséhez - az Alstom pénzügyi forrásából - három fiktív tanácsadói szerződést kötöttek meg a vesztegetési pénz átadásában közvetítő szerepet játszó dán és osztrák gazdasági társaságokkal, amelyeknek összesen 8 463 643 eurót fizettek ki.
Kapcsolódó
Az ügyészség hat embert hallgatott ki gyanúsítottként az ügyben, mindannyian szabadlábon védekeznek. Két ember esetében elkülönítették majd felfüggesztették az eljárást. A vádlottak között két magyar mellett egy osztrák és egy amerikai állampolgár is van - közölte a főügyész.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben