A korábbiak után újabb demonstrációkat tartanak a málnatermesztők Szerbiában - jelentette be Dobrivoje Radovic, a Szerbiai Málnatermesztők Társulásának elnöke. Lassú, békés közlekedéssel kezdik a tüntetést, egyelőre nem zárnak le utakat, noha egyes termelők ezt indítványozták.
Ha az állam semmit sem tesz a hűtőházas felvásárlói kartellek felszámolása érdekében, akkor további lépéseket tehetnek - monda Radovic. A málnatermesztők megélhetése veszélybe került, hiszen az 50-80 dináros (135-220 forint) kilónkénti felvásárlási árból a málnaszedő munkásokat sem tudják kifizetni. Eközben világpiacon csak egy százaléknál kisebb lett olcsóbb a málna, mint korábban.
Kapcsolódó
Dél-Szerbiában a legsúlyosabb a helyzet, de hasonlóan nagy az elégedetlenség Ivanjica, Arilje és más városok málnatermesztőinek körében is. Az első becslések szerint a jégveréssel kísért nyár eleji viharokban 5-10 ezer tonna málna ment tönkre.
A fotó forrása: StockSnap.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben