A kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön azt közölte, hogy az FDI 76,27 milliárd jüant (1 jüan=40,30 forint) tett ki szeptemberben, ami 8 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
A szeptember végével záródott idei első kilenc hónapban az FDI 636,7 milliárd jüan (91,77 milliárd dollár) volt, 2,9 százalékkal több a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Kapcsolódó
A Kínában végrehajtott amerikai FDI értéke az idei első kilenc hónapban 6,7 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - a kínai kereskedelmi minisztérium adatai szerint.
A külföldi működőtőke-befektetések értéke tavaly 7,9 százalékkal, 877,56 milliárd jüanra nőtt Kínában.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben